2012. február 29., szerda

Üdv!

Köszöntelek az új blogomon!

Néhány napja találtam ki, hogy egy új bloggal állok elő, és ma sikerült körvonalaznom, milyen témákat is fog tartalmazni:

  • Az elsődleges téma: programozás. Lesznek kódrészletek (főként Java), egy-egy probléma megoldása, tervezési gondolatmenetek, illetve például le fogom írni a tapasztalataimat a JavaFX 2.0-val kapcsolatban.
  • Tervezem, hogy egyetemmel kapcsolatban is publikálok, például, hogy mi folyik a proginf képzésen, milyen tárgyak vannak, és mégis ezek miről szólnak.
  • Lesznek zenés bejegyzések, mert zene nélkül nincs élet. Felvonultatom majd aktuális és örök kedvenceimet is.
  • Ezen kívül elképzelhetőnek tartom, hogy verseket is kirakok, amelyek valamiért megfogtak, illetve talán poénos képek, képregények, egypercesek is megjelennek majd itt.

Folyamatosan töltöm fel régebbi cikkeimet. Némelyiket egy-az-egyben, némelyiket átírva az új, komolyabb szemlélet jegyében. Mert teljesen új a blog mögött rejlő gondolkodásmód is:

  • Csak mindenki előtt vállalható bejegyzéseket fogok itt közzétenni,
  • melyek akár referenciaként szolgálnak, például kész programjaim is felkerülnek majd (talán),
  • illetve olyan cikkek, amik másokat esetleg előremozdítanak, segítenek.

Remélem, lesz, aki hasznát, esetleg örömét leli majd a bejegyzéseimben. :-)

2012.02.28. @ 17:14

2012. február 28., kedd

Blogger Attribution blokk elrejtése

A Blogger rendszere nagyon bebiztosítja az "Attribution"-nek keresztelt dobozt, ami a blog alján megjelenik. Ez tartalmazza a sablon nevét, és a szöveget, hogy "Működteti a Blogger". Az Elrendezés panelről nem lehet kivenni, ha pedig a HTML kódban kikommentezed, hibát jelez a rendszer, nem engedi elmenteni - mégis akkor hogyan lehet eltüntetni?

A megoldás: CSS-sel.

Irány a Sablontervező, Speciális lap, Stíluslap (CSS) hozzáadása panel, írd be a következő sort:

div .Attribution { visibility: hidden; margin-top: -50px }

És tádá! El is tűnt. Persze a -50-es értéket állítsd be igényed szerint, ez a láthatatlanná tett Attribution doboz tetejét fogja fel/le vonszolni. Én azért tettem bele ezt, hogy ne legyen túl nagy űr a lap alján.

Egyébként érdemes CSS-t tanulni és belepiszkálni itt a sablonba, olyan finomhangolásokat tudsz itt csinálni, amire a Blogger nem biztosít lehetőséget, és amellyel esztétikusabbá teheted a blogod. :-)

2012. február 26., vasárnap

Gyors fejlesztés NetBeans-ben

Nyilván a legtöbb NB felhasználónak nem fogok újat mondani, viszont aki még nem ismeri az alábbiakat, örülni fog! :-) Nekem speciel megváltozott az "életem", vagyis a programozási stílusom, amikor megismertem a következő billentyűkombinációkat:


ALT+SHIFT+F

Megformázza az egész kódot. Az elágazások és ciklusok után kiteszi a kapcsos zárójelet, szóközökkel veszi körbe a műveleti jeleket, minden parancs új sorba kerül, stb. Lehet ezt finomhangolni a beállítások panelen.


CTRL+SPACE

Olyan, mint a konzolban a TAB: megpróbálja kiegészíteni az előzőleg beírtakat. Ha több lehetőség van, kidob egy listát, amiből választhatsz. Rövidíti a változó- és metódusnevek begépelését, illetve kilistázza ismeretlen osztályok metódusait. (Mint ahogy a "." után is.)


"sout" és TAB, "serr" és TAB

System.out.println(""); vagy System.err.println(""); beszúrása gyorsabban.


ALT+ENTER

Ha egy sorban piros aláhúzás van, ezzel a billentyűkombóval kérdezhetjük meg, mit javasol a NetBeans. Ha egyetlen lehetőség van, már alkalmazza is egyből. Például absztrakt osztály példányosításakor az absztrakt metódusok definiálása.


CTRL+SHIFT+I

Hozzáadja a szükséges import-okat, törli a szükségteleneket, ABC-be rendezi őket, illetve ha egy adott csomagból túl sok osztály van egyesével importálva, akkor összevonja *-ra. Ha egy osztály több package-ben megtalálható, megkérdezi, melyiket szeretnénk használni.


ALT+DEL

Konstruktorok, getterek, setterek létrehozása pár gombnyomással, a mezőket is ki lehet választani. Lehetőség van override-olni kívánt metódus kiválasztására is.


CTRL+R

Változó, metódus, osztály átnevezése, refaktorálással.